Ez remélhetőleg így van. Valójában sokszor előfordul, hogy megérzem, mi lenne a jó lépés, és mégis másképp teszem, más döntést hozok. Aztán meg csak értetlenül állok magam előtt.
Ma legalább kétszer fordult elő velem, hogy hallottam a hangot belül. Egyszerű hétköznapi eset, hogy virágot veszek, most egy esküvőre vittem. Kinéztem magamnak, milyen vágott virág legyen, és mennyit akarok vagyis tudok fizetni most éppen érte. De nem akartam kimondani az én áramat az eladónak, amit fizetni akarok. Ösztönös volt a választásom, pont annyiba került a csokor, amit fizetni akartam. Ez egy apróság, és mindazonáltal jó érzés töltött el, mert tudtam melyik virágok ára fér bele a pénztárcámba.
A mai második esetem: tejet akartam venni, de házi tejet, ami általában drágább. Mielőtt döntöttem, hogy most mégis megveszem a nekem fontos házi tejet, volt egy megérzésem, hogy számomra elfogadható áron fogom megtalálni a boltban. Így is volt, az utolsó flakon állt a polcon, leárazva, de még a lejárati időn belüli fogyaszthatóságú.

Azon gondolkodom, mi az a jel, ami a megérzésem helyességére utal? hogyan hoztam meg a döntést?
Így visszaidézve egyetlen momentumot találok, olyan erős volt a szándékom arra, hogy az történjen, amit kigondoltam, hogy nem adtam időt az ellenvetésnek. És volt még egy: csendet teremtettem magamban egy egészen rövid időre, kb. egy percre, és éreztem a befejezését a történetnek, azaz a végét, ami pont úgy valósul meg, ahogyan megteremtettem. Ami a furcsa, hogy én nem láttam előre egyik esetben sem magát a cselekményt. Vagy ...talán csak egy rövid villanásnyira, ezért nem emlékszem rá. Inkább eltökéltség érzésem volt. Úgy látszik most így teremtettem.

Örülök, hogy ezt átgondoltam.

köszönöm a feladatot

szeretettel,
Aranka
mlm=emelem a rezgésszintem